Postatelep – így nevezték a Magyar Királyi Posta lóállomását, amely a Stefánia út – Hungária körút- Kerepesi út által határolt területen helyezkedett el. Bár a lóállomást 1958-ban megszüntették, a telepen álló házakban még 1976-ig éltek a Magyar Posta dolgozói szolgálati lakásaikban. Végül a telep sorsát a Budapest Sportcsarnok felépítéséről döntő határozat pecsételte meg.
A telep főbejárata a Hungária körút felől volt, a 48-50-es számnál, a szépen parkosított területen csinos, földszintes- egyemeletes házak álltak. A mai metróállomás helyén volt a telepi gyerekek játszótere, egészen 1952-ig működött, akkor a metróépítés miatt beljebb költöztették.
A Stefánia úti rész elegánsabb volt, itt laktak a tisztek földszintes házakban. Mellettük egy hosszabb épület állt irodákkal. Innen egyenesen vezetett egy betonút a Kerepesi út felé, két szélén fákkal, virágágyásokkal. A parkban egy kis díszkút is állt, ez volt a telep közösségi tere.
A kétszintes házak földszintjén voltak az istállók, az emeleten szolgálati lakásokat, – zömében egyszobás, komfort nélkülieket – alakítottak ki a postai dolgozóknak. A lakásviszonyok cseppet sem voltak ideálisak: közös mosókonyha volt, vizet a telep artézi kútjától hoztak főzéshez, mosakodáshoz, az illemhelyek pedig a házakhoz illesztett bodegákban voltak. Érdekes lehetett az istállók felett lakni, a lovak neszezése, a paták dobogása éjszaka is felhallatszott a lakásokba.
A telep elkerített, zárt kisvárosként működött. Műhelyépületében patkolókovács, lakatos, kerékgyártó, asztalos, szíjgyártó dolgozott, de saját borbélyuk is volt a telepieknek Huhn bácsi személyében. Az asszonyok a telepi suszterhez hordták a cipőt sarkaltatni, sőt varrónő is dolgozott az egyik lakásban. A parkba kiültetett növényeket saját üvegházban nevelték, Balázs bácsi, a főkertész időnként muzsikusként is közreműködött a telepi lakók szórakoztatásában. A táncestélyeket, kultúrműsorokat az egykori kantinépületben tartották, amely mellett állt a telep népszerű tekepályája, a kuglizó.
