Zuglóról
A XIV. kerület önálló elöljárósága 1935. október 1-jén kezdte meg működését. Az új kerületet nyolc eltérő karakterű és fejlettségű városrészből hozták létre, területén korábban Terézváros, Erzsébetváros és Kőbánya osztozott. 1935. október 20-án a kerületet az addig általánosan használt Zuglóról Rákosvárossá keresztelték át. A név nem volt népszerű, a lakosság nem is használta, csak a hivatalos iratokban és időnként a sajtóban bukkant fel az elnevezés. 1950-ben Nagy Budapest létrehozásakor kapta vissza történelmi nevét.
Zugló mai területe 18,15 km2, lakóinak száma 2025-ben 108 412 fő, ezzel a pesti oldal legnépesebb kerülete. A legtöbb kerületszomszéddal rendelkező budapesti kerület, északon Újpest, északnyugaton Angyalföld, északkeleten Rákospalota, keleten a XVI.kerület, délkeleten Kőbánya, délen Józsefváros, délnyugaton pedig Terézváros és Erzsébetváros határolja.
Zugló a pesti síkságon terül el, melynek egykor része volt Rákos-mező, a hadrakelések, királyválasztások színhelye. Alsórákos kerületrészén kelet-nyugati irányban keresztülfolyik a Rákos-patak, amely évszázadokon keresztül határozta meg az itt élők mindennapjait.
Zugló legjelentősebb természeti kincse a termálvíz készlete, amely a városligeti Széchenyi fürdőt és a Paskál fürdőt látja el gyógyvízzel.
Zugló városrészei: Városliget, Herminamező, Istvánmező, Törökőr, Alsórákos, Kiszugló, Nagyzugló, Rákosfalva.
Zugló elegáns korzója: a Stefánia
Zugló városképi jelentőségű széles, fasorral övezett útja, a Stefánia elegáns korzónak épült a 19. század utolsó harmadában azzal a céllal, hogy a két Városligetet – a régi, ma is létezőt és az új, soha meg nem valósultat- összekösse.
Amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-ben átvette a fővárosi fejlesztések ügyét, egyik első tervezete a már akkor is közkedvelt, és tömegek által látogatott Városliget bővítése, és a mai Puskás stadion helyén álló városi homokbánya felszámolása volt. A terület kiterjesztésének azonban a befolyásos földbirtokos Cséry Lajos telkei állták útját. A Cséry-birtokok a mai Ajtósi Dürer sor, Hermina út, Thököly út, Dózsa György út által határolt területen voltak, a tulajdonos itt mintatehenészetet működtetett, amelyet 1865-ben Ferenc József is meglátogatott.
Zugló városképi jelentőségű széles, fasorral övezett útja, a Stefánia elegáns korzónak épült a 19. század utolsó harmadában azzal a céllal, hogy a két Városligetet – a régi, ma is létezőt és az új, soha meg nem valósultat- összekösse.
Amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-ben átvette a fővárosi fejlesztések ügyét, egyik első tervezete a már akkor is közkedvelt, és tömegek által látogatott Városliget bővítése, és a mai Puskás stadion helyén álló városi homokbánya felszámolása volt. A terület kiterjesztésének azonban a befolyásos földbirtokos Cséry Lajos telkei állták útját. A Cséry-birtokok a mai Ajtósi Dürer sor, Hermina út, Thököly út, Dózsa György út által határolt területen voltak, a tulajdonos itt mintatehenészetet működtetett, amelyet 1865-ben Ferenc József is meglátogatott.
Az új Városligetbe több ezer fásszárú növényt, kanyargós sétautakat és egy nagy tavat terveztek szigettel. A beruházás költségeire azonban Budapest büdzséjében nem volt fedezet, ezért egy minden szereplőnek előnyös konstrukciót dolgoztak ki a városatyák. Cséry Lajos átengedte birtokait a fővárosnak, cserébe a környéken több értékes telket kapott.
A volt Cséry-birtokot felparcellázták, és magánszemélyeknek, elsősorban a felső polgárság legtehetősebb tagjainak értékesítették. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: a telkek eladásából befolyt bevételt az új park kialakítására fordíthatták, azonkívül számítottak rá, hogy a vásárlók majd saját költségükön parkosítják a telkeiket, ezzel mintegy kellemes, zöld keretet adnak az új Ligetnek. Az építési szabályzatot úgy változtatták meg, hogy 600 négyszögölnél kisebb telkeket nem lehetett kialakítani, és rajtuk kizárólag egyemeletes, széles előkerttel rendelkező nyaralóvillákat lehetett építeni. A szigorú szabályozással megakadályozták, hogy a terület az ingatlanspekulánsok célkeresztjébe kerüljön. Most már csak a két Városliget – a régi és az új – összekötését kellett megoldani: így született meg a tervezőasztalon az elegáns Cosrsó út nyomvonala, melyet 1881-ben neveztek el Stefánia belga hercegnőről, Rudolf trónörökös hitveséről. A tervezők arra is figyeltek, hogy az új út hármas funkciójának – séta, lovaglás, kocsikázás – zavartalanul megfeleljen, ezért megfelelő szélességű járdával, lovaglóúttal és kocsiúttal számoltak.
A Park Klub a Stefánián
1881-ben, mikor döntés született az Országos Általános kiállítás városligeti helyszínéről, a Stefánia parkot átszelő szakaszának tervezéséhez is hozzáláttak. A legfőbb szempont az volt, hogy a kiállításra érkező tömegek – és nem utolsósorban a királyi ház tagjai – a főváros büszkeségének számító Andrássy út után is méltó útvonalon juthassanak el a megnyitónak helyt adó Király Pavilonig. Ezért a Jégpálya épülete mögötti keskeny sétányt kiszélesítették, és összekötötték a már megépült Ajtósi Dürer sortól kezdődő Stefániával. Az út városligeti szakasza 1987-ben az egy évvel korábban meggyilkolt svéd miniszterelnök, Olof Palme nevét vette fel.
A Magyar Királyi Posta lóállomása
Postatelep – így nevezték a Magyar Királyi Posta lóállomását, amely a Stefánia út – Hungária körút- Kerepesi út által határolt területen helyezkedett el. Bár a lóállomást 1958-ban megszüntették, a telepen álló házakban még 1976-ig éltek a Magyar Posta dolgozói szolgálati lakásaikban. Végül a telep sorsát a Budapest Sportcsarnok felépítéséről döntő határozat pecsételte meg
A telep főbejárata a Hungária körút felől volt, a 48-50-es számnál, a szépen parkosított területen csinos, földszintes- egyemeletes házak álltak. A mai metróállomás helyén volt a telepi gyerekek játszótere, egészen 1952-ig működött, akkor a metróépítés miatt beljebb költöztették.
A Stefánia úti rész elegánsabb volt, itt laktak a tisztek földszintes házakban. Mellettük egy hosszabb épület állt irodákkal. Innen egyenesen vezetett egy betonút a Kerepesi út felé, két szélén fákkal, virágágyásokkal. A parkban egy kis díszkút is állt, ez volt a telep közösségi tere.
A kétszintes házak földszintjén voltak az istállók, az emeleten szolgálati lakásokat, – zömében egyszobás, komfort nélkülieket – alakítottak ki a postai dolgozóknak. A lakásviszonyok cseppet sem voltak ideálisak: közös mosókonyha volt, vizet a telep artézi kútjától hoztak főzéshez, mosakodáshoz, az illemhelyek pedig a házakhoz illesztett bodegákban voltak. Érdekes lehetett az istállók felett lakni, a lovak neszezése, a paták dobogása éjszaka is felhallatszott a lakásokba.
A telep elkerített, zárt kisvárosként működött. Műhelyépületében patkolókovács, lakatos, kerékgyártó, asztalos, szíjgyártó dolgozott, de saját borbélyuk is volt a telepieknek Huhn bácsi személyében. Az asszonyok a telepi suszterhez hordták a cipőt sarkaltatni, sőt varrónő is dolgozott az egyik lakásban. A parkba kiültetett növényeket saját üvegházban nevelték, Balázs bácsi, a főkertész időnként muzsikusként is közreműködött a telepi lakók szórakoztatásában. A táncestélyeket, kultúrműsorokat az egykori kantinépületben tartották, amely mellett állt a telep népszerű tekepályája, a kuglizó.